Nap mint nap feltesszük magunknak a kérést, MIÉRT? Miért vagyok ilyen, amilyen? Miért születtem ide ahova? Miért ilyenek a szüleim, amilyenek? Miért nem lehetnek olyanok, mint a Pistié, vagy a nem tudom én kié...? Miért kell én már 21 akárhány évesen átéljek ennyi mindent? Miért én kell megszerezzem magamnak a megélhetőségre a pénzt? És még sorolhatnám....
A kérdések megválaszolására a legjobb válasz az önkritizálás...mert ilyen vagyok...szerencsétlen, nyomorult, az én hibámból ilyen a családom amilyen, én vagyok a felelős azért ,hogy minden így döcögve jut előbbre, és egyebek...mindezek mellett kiöljük magunkból a pozitív dolgokat, azokat ,amik igazán értékek bennünk...nem az a fontos, hogy én valójából milyen ember vagyok..többé ez nem fontos..csak a saját magunk sárba tiprása a cél...ezáltal elrejtve értékeink, kincseink, önmagunk...
Miért? Miért magunk kell legyünk mások hibái miatt is a felelősek? Minek a mártír szerepébe bújni? És ismét a miértek sorozata, immáron a dolog másik feléről megközelítve. Kérdések ,amikre talán csak mi magunk adhatunk választ..viszont könnyebb egy álarc mögé bújni..és önmagunkkal is elhitetni, hogy milyen vagány így..minden, de csak ideig óráig az a baj...könyörgöm, a magunk érdekében válaszoljuk meg ezeket a miértek sorozatát...mennyivel jobb, könnyebb lenne ezek terhe nélkül, önmagunk kiteljesedésében élnünk...?
Ennyivel tartozunk magunknak...hát szeressük magamagunkat annyira, hogy ezt az ajándékot megkapjuk önmagunktól...
Ugye mennyire egyszerű egyes embereket szeretni? De hogyan szerethetünk addig egy idegen személyt, amíg önmagunkat nem fogadjuk el olyannak, amilyen, nem bírom ezt megérteni..pedig hányan élünk/élnek így...
Én köszönöm, hogy te ilyen vagy amilyen...ugyanakkor szégyenlem magam, hogy nem vettem észre ezidáig, hogy mi zajlik benned, mikkel küszködsz....sajnálom...
