2009. november 21., szombat

In Memoriam Robi

Saját szavait választom a megemlékezésére...

"Mindegy mi vagyok,
 vagyok az ami.
 Egy hang az Isten énekében,
és kár lenne el nem hangzani.
 
Mindegy mi leszek,
leszek az ami,
egy test Isten birodalmában
és kár lenne nem emlékezni.
 
Mindegy mi lettem,
egy lélek Isten körforgásában,
de kár lenne elbúcsúzni,
 
Aj gyerekek, jó barátok…
el kell szállnom messze szállnom…"

Oly hirtelen, szó nélkül hagyott itt minket...alig nyújtott magából egy kis szeletet számomra, és mégis oly közeli volt...a tekintete...érintése...egyszerű jelenléte..
Nem bírom felfogni, hogyan történhetett...miért történt ez meg...de bízom benne, h Istennek ezzel a hanggal terve volt... 


Nyugodj békében...vigyázz ránk fentről...És köszönöm, hogy neved adod a színjátszó körnek...

Egyszer még találkozunk, és együtt fogunk színpadra lépni....

 


2009. november 20., péntek

Szörnyű tragédia!

Blogomban nem említettem még, de két hete benne vagyok egy színjátszó körben...pár alkalommal találkozott a csoportunk, nagyon vegyes társaság ,de úgy érzem, és a jelek is azt mutatják, hogy kis idő alatt nagyon összekovácsolódott a kis csapat.

Tegnap este is volt egy találkozó...elég mély volt számomra a foglalkozás...látszólag mindenki kilépett a "másik életéből" és a szerepben volt jelen...különösen felfigyeltem egyik srácra, hogy hogy áttudja adni magát..szinte szállt fel a könnyedségtől...egyszóval, mély volt a foglalkozás.

Csoport foglalkozás után elmentünk egy kocsmába, megittunk egy egy sört...hazafele indulva, valaki felvetette a témát, hogy menjünk bulizni, hisz ma HuliBuli est van. Nem kellett sokat nógatni a társaságot. Elmentünk...
Ám a jókedv tragédiába torkollott...Az előbb említett fiúnak, (M. R.) bulizás közben leállt a szíve...kivitték a levegőre...hívták a mentőt, de az csak 30perc múlva ért ki a helyszínre...Harminc perc...másodpercek is elegendőek arra, hogy egy ember élet odavesszen...nem hogy harminc perc..könyörgöm...hade...nem bírom felfogni..roham mentő, és harminc perc szükségeltetik, hogy a helyszínre érjenek...próbálták újraéleszteni, hosszú időn keresztül, de mindhiába. Egyszer csak a mentőből kiszóltak, h menjünk haza..nem lehet már segíteni rajta...

                                                                           
Ésszel fel nem foghatom...ott vagyunk együtt a csoport foglalkozáson...semmi baj nincs, elmegyünk bulizni, és egyszer csak..egyik percben vidáman bulizol..másikban már a földön fekszel élettelenül...
Ilyenkor tudom igazán megbecsülni az életet...a legkomolyabb dolog, ami történhet velünk...


                                                                            
Bízom benne, hogy jó helyen vagy most Robi...és remélem a továbbiakban is eljössz csoport foglalkozásra velünk...mindannyiunk lelkében élni fogsz...
 Nyugodj Békében...


http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/news%2CPQuickNewsScreen.vm/id/14424

2009. november 17., kedd

Mese világ...

Gyermekek vagyunk...szüleink elalvás előtt mesével ajándékoznak meg bennünket, hogy nyugodt álmunk legyen...vissza emlékszem drága szüleim hányszor is olvastak meséket... hogy jóapám munkából haza érve mellénk feküdt az ágyba, én meg karjára feküdtem,  miközben ő olvasta a meséket, és egyszercsak..hopp..valaki horkol, a mese olvasás meg a múlté már...elaludt. Mostmár megértem, akkor meg olyan rosszul esett, h nem felyezte be a meséket, s igy én magam kellett a vegét megálmodjam...


                                                                           
Kisiskolás koromban sem szakadtam el teljesen a meséktől...voltam pár mesemondó versenyen, saját mesémmel is megjelentem, amikor megengedett volt...
De ahogy cseperedtem,őppoly gyorsan távolodott el a mese világa tőlem...egy idő után már nem volt olyan fontos szerepe életemben a mesének...mesés könyveim is bekerültek valahová a szekrény aljába...ügyet sem vetve rájuk...


                                                                                                                    
Közben egészen jól megvoltam nélkülük..olykor még eszembe juttak, egyet egyet még el is olvastam, de nem jelentették azt, mint gyermekkoromban, amit... És lám...itt állok mondhatni felnöttként, és belém hasit - már több alkalommal előfordult - az érzés, hogy kell olvassak magamnak mesét, vagy irjak én (amit meg is tettem)...vagy mostmár a technikának köszönhetően hallgassak interneten keresztűl. Lassan egy hete, hogy újból rátaláltam a mesék izére...csak úgy falom őket...hagyom áramoljanak belem...és velem, bennem legyenek...olykor úgy érzem mindenkinek kellene mesét olvasnia, hogy kissé ebből a kötött világból kiszakadjon...én szükségét érzem mostanában...
Ki lesz újra gyermek szivű, és tart velem a kalandokban?