Karácsony...

Karácsony...annyian, annyiféle képpen meghatározták már karácsony lényegét, fogalmát, jelentését...én valahogy igy tudnám a mai világunkat nézve értelmeznit a karácsonyt:

Egy dombos hely, ahol az árkokban katonák lapulnak, lövésre készen...háború van. Egymást öldöklik az emberek, ez esetben most a katonák...lövedékek repülnek szanaszét, a foszforszag már már csipi a szemet...oly füstfelhőt idéz elő, hogy a nap akárhogyan iparkodik, nem tud atfúrakodni a füstfelhőn...őrületbe kergető moraj, fegyver dörgés...egyszóval mondhatnám a pokol...

                                                                                

A mező szélén egy kis házikó, nem jár senki se be, se ki az ajtaján, mégis lehet észlelni, hogy lakják a kis házat...kéményén füst lopozik a mégnagyobb füstbe...a ház gazdája eleségért ment el otthonról...már elég hosszú ideje...az anya pedig otthon van, öt kis gyermekével, aggodik férjéért, hogy épségben haza ére, aggódik nehogy egy bomba, vagy egy lövedék behatoljon kis lakukba...mégis próbálja gyermekei elől elrejtegetni érzéseit...egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyelt eleggé, legkisebb gyermeke, aki akkor kezdett el járogatni kiosont az ajtón...ki a veszedelmes világba, a lövedékek közé...mikor a katonak vmi mozgásra lettek figyelmesek a sürü füstben, tüzet szüntettek...merthogy azért nem lőnének kis gyerekre...a kis gyerek rámosolygott az alig látszó katonákra...

                                                                                 

Szinte a levegő sem mozdult, mindenki meredten figyelt, hogy most mi történik, eközben a füstfelhő annyira eloszlott, hogy a napnak sugarai beférköztek, és megnyaldosták a háborús övezeten lévő katonákat, az ajtóban álló, aggodó éedesanyát, és a kisgyermekre is vetett sugaraiból...

Egyszer csak szó nélkül a gyermek megfordult, és a házikó felé vette útját...a katonák meredten figyelték minden egyes, bizonytalan léptét...mikor beért a házba, becsukódótt az ajtaja is, feldőrdült az első lövés hangja...és folytatódott minden, mint azelőtt.

Igen, nagyjából így tudnám leírni a karácsonyt...futás az egész életünk, nem törődünk embertársunkkal, akarva, akaratlan megbántjuk szeretteinket, de nincs időnk már bocsánatot kérni, mert be vagyunk táblázva...időben ott kell lenni a következő helyen, amit már egy hónappal előtte feljegyeztünk időhatár naptárunkban.

És ebben a lótás, futásban van egy olyan nap, amikor eljön karácsony este...mindenki egy percre leáll...tudja, hogy valami történik...valami, ami őt arra készteti, hogy egy kis időre leálljon...de másnap folytatjuk tovább előző életünket...ugyan az a futás..az a monotonság járja át életünket...visszaszökünk kerékvágányunkba, és megyünk a magunk útján tovább...

Sajnos ez az én meglátásom...bárcsak ne így lenne minden...ha az az egy este, nem csak egy este lenne, hanem életünk nagy részét az töltené ki, be...

Én kivánok egy nyugodt, békés, több napos leállást...és odafigyelést...

Mese a karácsonyról, az önfeláldozásról és a szeretetről..

      Valamikor réges régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék. Övék az erdő, övék a kismadár, mely rájuk szállt, s minden, minden. Jött a tavasz, minden kizöldült mellettük. Jött a nyár, jött az ősz. Majd jött a tél, s jött az ember. Sokáig bolyongott az erdőben, majd meglátta ezt a két fát, s vette a fejszéjét. Kivágta őket.    Fájtak a csapások, de talán az még jobban, hogy szétszakítják őket.

       A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. 

                                                                            

       A fiú egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfelejtette vele szerelmesét. Sok - sok díszes ajándék került alá. S, boldog volt. Hát igen. Ez az igazi élet! -gondolta.

       Eközben a lány-fenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék... semmi. A lány nagyon elkeseredett. Lám, hiába éltem. Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? - kesergett. 

                                                                        

       Elérkezett Karácsony, a szeretet ünnepe. Az egész föld ünnepelt, s boldog volt, hiszen gyermek született, fiú adatott nekünk. Mindenki boldog volt... Mindenki... Mindenki? Nem. Ott, ahova afiú-fenyő került veszekedés volt. A pénz. Már megint a pénz. S a férj otthagyta feleségét karácsony szent ünnepén.

       Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokkal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.

       Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott. Hiába éltem - kesergett a fiú. Á, dehogy - szólt a lány- nem az a lényeg, hogy gazdag vagy, vagy éppen szegény, hanem csak annyi, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt. Szeretettel a másik iránt.
       S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében.

Mélyen

                                                                            


Fogalmam sincs, hogy lehetsz ilyen mélyen a lelkemben 

Hogy fájhat így, amikor tudom, nem engem csókolsz

Felőröl belülről ez az érzés,

Amikor rám nézel elfelejtek minden bánatot,

Olyan más minden, kiráz a hideg, végig fut a hátamon 

Minden idegszálammal koncentrálok nehogy elhagyjam magam.

Pedig elgyengülök,
mint a reggeli harmat
Tudom, nem lehetek a Tiéd
S nem adhatok könnyeket.

Szívem folyójában hozzád visz a hajós
S érted tűzök hajamba virágot
ha eljön a tavasz.
Csak egy percet adj, hogy szerethesselek 

Csak egyszer engedj közelebb.

 

Karácsonyi vásár...

       Az adventi várakozási idő oly hamar elröpül, és egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy itt a karácsony...hetek óta fel van diszitve a város...minden lámpagyújtásnál felgyúlnak a fákon, villanyoszlopokon, padokon, drótokon elhelyezett csili vili égőcskék, amelyek karácsonyi hangulatot varázsolnak...

       Karácsonyi vásár...bizonyára mindannyian ismerjük e szó értelmét...általában szent este előtt pár nappal szokták megszervezni, de itt Kolozsváron már egy hete hogy folyik a karácsonyi vásár, és még mindig van egy jó pár nap karácsony estig...

       Sosem tudtam elképzelni az árusok sorsát...hogy milyen lehet ott napokon át állni, hidegben, hóesésben, szélben...lényegében bele sem gondoltam, hogy vajon miken is mennek keresztül...de idén lehetőségem adódott mindezt megtapasztalni...harmadik napja, hogy árusként segitkezek a vásárban...és hát nem merném kijelenteni, hogy egyszerű dolog egész nap a szabad ég alatt állni, a vásárlóknak jó pofát vágni, még ha leginkább sirni volna jó, mert annyira kihűlt a testünk, és várni, hogy teljen az idő, és jöjjön el a zárás ideje...

Fizikailag nem megterhelő...de biztosithatom, hogy ez felér egy jó kemény nyolc órás fizikai munkával...

                                                                          

     Mindenképp tapasztalat marad számomra ez a pár nap vásári kofáskodás....valamire ez is jó..na nem a náthára...remélem...

Azért megéri elnézni az idei karácsonyi vásárra...tegyétek is meg!

További szépeket...

 

Előtted van, csak légy figyelmes...!!!

Ez egy elgondolkodtató kis történet... érdemes elolvasni!

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt.
Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon szép lányt. Bement, de nem tudott megszólalni.
A lány megkérdezte tőle: segíthetek?
Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta, hogy azt kéri. A lány kérdezte, hogy becsomagolja-e? Erre azt felelte a fiú: igen. 

A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t. Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek. Meg akarta hívni a
lányt, de nem merte, úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta, hogy a srác épp aznap meghalt. 

A lány mesélt a CD-kről, és a nő megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva. Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt? És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt. 

                                                                                   

Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki.

Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, mielőtt túl késő lenne.

Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra.
Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet. 

Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz.

Szemelvények Anthony De Mello, A csend szava c. könyvéből:

TUDATOSSÁG

- Cselekedetekkel, vagy szemlélődéssel lehet elnyerni az üdvösséget?
-Egyikkel sem. Az üdvösség látáson keresztül jön.
- Mit kell látni?
- Hogy az arany nyaklánc, amit annyira szeretnél, már ott van a nyakadon. Hogy a kígyó, amitől úgy félsz, csak egy kötél a földön.

BIZALOM

A Mester gyakran hangsúlyozta, hogy az életszentségben nem az a döntő, hogy valaki mit cselekszik, hanem, hogy mit enged megtörténni.
Néhány tanítványnak, akiknek ez fejtörést okozott, a következő kis történetet beszélte el:
- Volt egyszer egy egylábú sárkány, s az ígyszólt a százlábúhoz:
- Hogy tudod elrendezni a lábaidat? Nekem ezzel az eggyel is sok bajom van.
- Az igazat megvallva - válaszolt a százlábú - egyáltalán nem rendezgetem őket.

ÍTÉLET

- Hogyan bocsássak meg másoknak?
- Ha senkit sem ítélnél el, sohasem kellene megbocsájtanod.

BÁTORSÁG

- Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem?
- Talán azért - válaszolta jóindulatúan a Mester-, mert nem volt elég merszed megrázni a fát.

KIVETÍTÉS

- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?

- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

ÁTALAKULÁS

- A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész Földet.

Nekem nagyon sokat jelentenek ezek a kis idézetek...elgondolkodtató, mindenik önmagában egy egész napos gondolkodást ültet belénk...és ha hagyjuk, akkor sok mindent kiválthatnak belőlünk ezek az apró, ám sokat mondó idézetek...szárnyalj hát...engedd, hogy vigyenek amerre ők akarnak...meglátod milyen csodálatos...

Advent

         
                                                                                   

                                                                              

          Az Advent szó jelentése eljövetel (a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”).

         Az advent négy vasárnapot foglal magában, melyek közül a Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső, azaz advent első vasárnapja jelenti az egyházi év kezdetét. 

Az adventi idő a Mária-kultusz kiemelkedő időszaka, ekkor hangzanak a hajnali roráté misék. 

A néphagyományokban az advent a szerelmi varázslatok időszaka is. A hozzá kapcsolódó számos népszokás egyike az „adventi koszorú” készítése.

  

Az advent történeti háttere

       Az 5. századtól az advent a karácsonyt megelőző böjti idő volt, mely Szent Márton (november 11.) ünnepével kezdődött. Az advent Galliában keletkezett, majd a 6. században Róma átvette, és a böjti időből itt lett liturgikus idő, öt vasárnappal. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az advent vasárnapjainak a számát, melyet a későbbiekben a protestáns felekezetek is átvettek.

  

Az advent értelme: 

      Úrjövet, ami tartalmilag hármas: történelmi, kegyelmi és eszkatológiai. 

Az adventi várakozás célja felidézni a Messiás születése előtti történelmi várakozást, felkészülni karácsonyra és Krisztus második eljövetelére.

                                                                           

        Olyan hihetetlen, hogy megint itt az ,advent s nemsoká közeledik karácsony...

Nem tudom hogy van ez, de süldő koromban olyan hosszak voltak az évek...emlékszem annyit kellett aludni, hogy újra eljöjjön az angyal...mindig számoltatták szüleim, hogy na még egyet, na még egyet, de annyi egy volt, hogy a nyár eljöveteléig, már nem is volt fontos, hogy hányat kell aludni, míg jön az angyalka...egyszerűen feledésbe merült, aztán pár nappal karácsony előtt kezdődött elölről az éjszakák számlálása...

       Most meg olyan gyorsan repül az idő, hogy nem is kell számoljam, alig alszom egy pár éjszakát, és újra itt van Karácsony...

Szörnyű komolyan mondom, úgy hiányolom, hogy most nincsenek olyan szépen meghatárolva az évszakok, mint gyermek koromra, ahogy vissza emlékszem...most úgy egybe folyik minden.. :(

Advent...valamiről le kellene mondani...olyan nehéz ezt megtennem, bármi is legyen, mert ha tudom, hogy nem szabad, vagy meg van tiltva, akkor azt csakazértis megteszem, vagy ki kell próbáljam, vagy bármi, ami annak ellenkezője, hogy NEM...

Kívánok egy elcsendesedős, mély, eredményes várakozást...

 

Alkonyi út

                  

Nem volt ló, csak lengő sörény.
Nem volt cél már, csak vágtatás.
Nem volt szerelem, csak "szeretlek!"
Szív se, csak dobogás, -
dadogás, kapkodás! Hiszen
jövő se már, csak elmúlás.

Elmegyek egy kis időre

Egy ágy, melyhez kötődik sok-sok álom,
Egy barát, ki mellett önmagam megtalálom.
Egy kép, mely szobám polcán díszeleg,
Egy délután, melyet létrehoz egy csodás barátsereg.

Elmegyek egy kis időre,
Do ott sem fekszem majd a kőre.
Ugyan más ágy vár rám, ott, hová megyek,
De az álmaim oda is velem jönnek.

Bár elmegyek most kis időre,
Gondolván a szép jövőre,
De barátom, ha nem is látnál,
A szívedben megtalálnál.

Veled leszek ezután is,
Nem választ el minket Párizs.
Számíthatsz rám ne feledd el,
Mert az én szívem soha nem felejt el.

Nem az én szerzeményem a vers...de oly nagyon megtetszett...ezzel jelezni szeretném, hogy most egy ideig nem irok blogot...és az fakad abból, hogy nem lesz lehetőségem internet közelében lennem...de ha egy perc is adódik jövök ,és jelentkezem...
Addigis vigyazzatok magatokra....

In Memoriam Robi

Saját szavait választom a megemlékezésére...

"Mindegy mi vagyok,

 vagyok az ami.

 Egy hang az Isten énekében,

és kár lenne el nem hangzani.

 

Mindegy mi leszek,

leszek az ami,

egy test Isten birodalmában

és kár lenne nem emlékezni.

 

Mindegy mi lettem,

egy lélek Isten körforgásában,

de kár lenne elbúcsúzni,

 

Aj gyerekek, jó barátok…

el kell szállnom messze szállnom…"

Oly hirtelen, szó nélkül hagyott itt minket...alig nyújtott magából egy kis szeletet számomra, és mégis oly közeli volt...a tekintete...érintése...egyszerű jelenléte..

Nem bírom felfogni, hogyan történhetett...miért történt ez meg...de bízom benne, h Istennek ezzel a hanggal terve volt... 

Nyugodj békében...vigyázz ránk fentről...És köszönöm, hogy neved adod a színjátszó körnek...

Egyszer még találkozunk, és együtt fogunk színpadra lépni....

 

Szörnyű tragédia!

Blogomban nem említettem még, de két hete benne vagyok egy színjátszó körben...pár alkalommal találkozott a csoportunk, nagyon vegyes társaság ,de úgy érzem, és a jelek is azt mutatják, hogy kis idő alatt nagyon összekovácsolódott a kis csapat.

Tegnap este is volt egy találkozó...elég mély volt számomra a foglalkozás...látszólag mindenki kilépett a "másik életéből" és a szerepben volt jelen...különösen felfigyeltem egyik srácra, hogy hogy áttudja adni magát..szinte szállt fel a könnyedségtől...egyszóval, mély volt a foglalkozás.

Csoport foglalkozás után elmentünk egy kocsmába, megittunk egy egy sört...hazafele indulva, valaki felvetette a témát, hogy menjünk bulizni, hisz ma HuliBuli est van. Nem kellett sokat nógatni a társaságot. Elmentünk...
Ám a jókedv tragédiába torkollott...Az előbb említett fiúnak, (M. R.) bulizás közben leállt a szíve...kivitték a levegőre...hívták a mentőt, de az csak 30perc múlva ért ki a helyszínre...Harminc perc...másodpercek is elegendőek arra, hogy egy ember élet odavesszen...nem hogy harminc perc..könyörgöm...hade...nem bírom felfogni..roham mentő, és harminc perc szükségeltetik, hogy a helyszínre érjenek...próbálták újraéleszteni, hosszú időn keresztül, de mindhiába. Egyszer csak a mentőből kiszóltak, h menjünk haza..nem lehet már segíteni rajta...

                                                                           
Ésszel fel nem foghatom...ott vagyunk együtt a csoport foglalkozáson...semmi baj nincs, elmegyünk bulizni, és egyszer csak..egyik percben vidáman bulizol..másikban már a földön fekszel élettelenül...
Ilyenkor tudom igazán megbecsülni az életet...a legkomolyabb dolog, ami történhet velünk...

                                                                            
Bízom benne, hogy jó helyen vagy most Robi...és remélem a továbbiakban is eljössz csoport foglalkozásra velünk...mindannyiunk lelkében élni fogsz...
 Nyugodj Békében...

http://www.citynews .ro/cluj/eveniment-29/update-1-un-tanar-a-decedat-in-discoteca-de-la-melody-64748/

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/news%2CPQuickNewsScreen.vm/id/14424

Mese világ...

Gyermekek vagyunk...szüleink elalvás előtt mesével ajándékoznak meg bennünket, hogy nyugodt álmunk legyen...vissza emlékszem drága szüleim hányszor is olvastak meséket... hogy jóapám munkából haza érve mellénk feküdt az ágyba, én meg karjára feküdtem,  miközben ő olvasta a meséket, és egyszercsak..hopp..valaki horkol, a mese olvasás meg a múlté már...elaludt. Mostmár megértem, akkor meg olyan rosszul esett, h nem felyezte be a meséket, s igy én magam kellett a vegét megálmodjam...

                                                                           
Kisiskolás koromban sem szakadtam el teljesen a meséktől...voltam pár mesemondó versenyen, saját mesémmel is megjelentem, amikor megengedett volt...
De ahogy cseperedtem,őppoly gyorsan távolodott el a mese világa tőlem...egy idő után már nem volt olyan fontos szerepe életemben a mesének...mesés könyveim is bekerültek valahová a szekrény aljába...ügyet sem vetve rájuk...

                                                                                                                    
Közben egészen jól megvoltam nélkülük..olykor még eszembe juttak, egyet egyet még el is olvastam, de nem jelentették azt, mint gyermekkoromban, amit... És lám...itt állok mondhatni felnöttként, és belém hasit - már több alkalommal előfordult - az érzés, hogy kell olvassak magamnak mesét, vagy irjak én (amit meg is tettem)...vagy mostmár a technikának köszönhetően hallgassak interneten keresztűl. Lassan egy hete, hogy újból rátaláltam a mesék izére...csak úgy falom őket...hagyom áramoljanak belem...és velem, bennem legyenek...olykor úgy érzem mindenkinek kellene mesét olvasnia, hogy kissé ebből a kötött világból kiszakadjon...én szükségét érzem mostanában...
Ki lesz újra gyermek szivű, és tart velem a kalandokban?

Érdek, megtűrt vagy igaz szivből jövő...

 

                                                                                  

             „Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.”

                                                                                                                Márai Sándor

 

Barátság.

         Hogy lehetne ezt a fogalmat jól meghatározni. Mi minden fér bele a barátságba? Milyen áldozatokra vagyunk képesek a barátunkért? Van fiú és lány között szövődő IGAZ, szerelemtől mentes barátság? Tud ránézni úgy egy lány egy fiúra, vagy éppen fordítva hogy ő csak a barátja, mindenféle gyengéd érzelem nélkül? Nehéz kérdések. Én hittem  abban, hogy igenis létezik fiú és lány között létező igaz barátság. De ha ma megkérdem saját magamtól nem tudom azt a választ adni, h igen.  Egy ilyen barátság csak gyermekkorban alakulhat ki. Felnőttkorban már biztosan nincs ott az a gyermeki ártatlanság, csak az ösztönök vannak, és a hormonok. Felnőttként már nem biztos, hogy szóba állunk egy olyan emberrel, akivel nem tudnánk elképzelni flörtölést, csókokat, netán egy forró éjszakát. Azt hiszem, hogy ilyen korban már talán jobban előtérbe kerülnek az emberek vágyai, és álomképei, hogy hogyan képzeli el az életét, gyerekek, család, hogy milyen férfi, vagy nő oldalán fogja megtalálni az áhított boldogságot. Ekkor már olyan emberekhez közeledünk, akikben ott láthatjuk leendő gyermekeink apját vagy anyját. 

Hány igaz barátja lehet egy embernek? 

 

                                                                                   

        Olyan akivel mindent megoszthat, aki mindig felajánlja a vállát, ha sírnia kell, vagy éppen vele nevet, ha úgy alakul az élete? Én úgy érzem, hogy csak egy ilyen emberről mondhatjuk el,hogy igaz barát... Nem az számít szerintem, hogy mindennap beszélünk-e telefonon, vagy milyen gyakran találkozunk, hanem az, hogy bármilyen öröm vagy bánat ér, az az ember soha nem mondja azt, hogy most nem érek rá Veled foglalkozni, legyen hajnali 3 óra, vagy éppen reggel 6. Nem azt mondom, h nincsenek olyan emberek, akik hozzá adtak az életemhez valami pluszt, amitől én jobb ember lehetek, és remélem én is adok nekik olyan dolgokat, amiktől ők is többnek érzik magukat.  Vannak, igen...de talán, ha nagyon bele gondolok , csak egyről mondhatom el az előbbi kijelentést...hogy bármikor, bármiben éjjel nappal számíthatok Rá, és fordítva. Ha úgy alakul az életem, hogy nem találom meg azt az embert, akivel boldog lehetek, Rá biztosan számíthatok mindenben, ő ott lesz mellettem, és támogat.  

          Sokszor tévedésbe esek, h kik is a barátaim...ilyen tévedés volt életemben többek között a tegnapi nap is, amikorra már betelt a pohár...Mondhatom, hogy szerencsére, mert jobb így az elején, vagy már a  vége fele, amikor is, talán meg menthető valami... én a kis naiv...egy életre megtanultam, hogy ne legyek, ilyen szűk látókörű...remélem, hogy ezután meg tudom óvni magam az ilyen, és ehhez kapcsolódó dolgoktól...

"Nem a fájdalmak ölik meg az embert, hanem a remények, amelyekben csalódott..."

Sertés influenza vagy mi?!

        Bizonyára mindannyiunk hallott már erről a hirtelen fejét felütő vírusról, amibe sajnos már haltak is bele...ez most nem olyan bejegyzés lesz, amiben a kórt fogom taglalni ...talán majd egy következőben...de azt tudósok, doktorok közzé teszik dögszámra a sajtóban, rádióban, tévében...egyszóval a média minden területén utána lehet nézni..tehát keresgéljetek ott...

Szóval, mi az én bajom...: a minap az évfolyamom közös listájára érkezett a következő kép:

         Nem tudom ki hogy van ezzel, de engem nagyon szíven ütött e kép látványa...poénkodunk poénkodunk...de miért kell minden ilyen dologgal...lehet, sőt biztos, én sem kellene ezt ilyen görcsösen felfogjam...hagyjam a poénkodni vágyókat maguk útján járni...és én is kövessem a magamét..de hát lehet ezt szó nélkül tűrni könyörgöm? :( Mi lesz majd a gyerekeink korában? Parodizált meséket fogunk nekük olvasgatni? Karikatúrákkal tűzdelve? Hófehérke helyett Hókefélkét fogjuk felolvasni nekük? És az öngyilkos mókusos rajzfilmet fogják naphosszat bámulni? Szerencsére ezt már betiltották...Szörnyű és fájdalmas miben élünk...

         És eltekintve a mesétől...a kép önmagáért beszél...a saját társadalmunkról...nem tudom a kép szerzője gondolt-e erre, mikor kivitelezte művét...de nagyon találó...embertársunk bajba kerül, vagy más lesz, mint amilyen volt, ez esetben akár beteg...és mit teszünk vele? Nem a segítségére sietünk..nem azon gondolkodunk hogyan menthetnénk meg az életét..hanem kizárjuk köreinkből...ez esetben barátai tolják el maguktól...magára hagyatva...

Minden elismerésem a szerzőé...nem ezt a felét akarta hangsúlyozni, mégis kitűnően sikerült...GRATULA!!!

Csak így tovább..úgy sem beszélünk már sokáig barátokról, összetartásról...meg hasonlókról...jó úton haladunk a biztos vég felé...

A lélek itala!

Inni egy kávét vagy egy teát, azt jelenti, hogy időt szánunk magunkra,

átadjuk magunkat az aromának, az illatnak, 

a beszélgetésnek és a gondolkodásnak

- ezzel időt szánunk másokra!

                                                                              

       I.e. 2737-ben Shen Nung kínai császár éppen a kertjében sétálgatott kezében egy csésze forró vízzel. Egy hirtelen szellõ egy vadon növõ teacserje leveleit fújta a csészébe. A császár figyelmes lett a kellemes illatra, megkóstolta, és meglepve tapasztalta, hogy felfrissült az italtól. A legenda szerint így fedezték fel a teacserjét és a tea készítését. 

      A teát az i.sz. III. századig gyógyszerként vagy vad teacserjék leveleibõl készült fõzetként használták. A teával szembeni növekvõ kereslet kielégítése érdekében földmûvesek kis teacserjéket kezdtek ültetni. Írásos dokumentumok szerint i.sz. 350 körül a dombos kínai Szecsuán tartományban már mezõgazdasági méretekben termesztették a teát. 

     A telepítés, szüret, szárítás és feldolgozás eredményes mezõgazdasági módszerré fejlõdött.

                                                                      

                                                                         

Az uralkodók itala

      A tea valamikor az uralkodók itala volt. Mint a legtöbb szokás, a teázás is idővel meghonosodott, s egyre nagyobb szerepet játszott a magánházaknál is. Kialakultak a tea elkészítésének és felszolgálásának szabályai. A teázás, mely eredetileg a szerzetesek fárasztó elmélkedésének segítője volt, létjogosultságot kapott a kolostor falain kívül is. A tea mellett üldögélve társalogtak, olykor még sakkoztak is. Kína több tartományában nagyon rossz az ivóvíz, ezért forrázva, teával tették élvezhetővé.

     A gazdaságok szaporodásával a tea ára is mérséklődött, így a teázás általánossá válhatott a szegényebb néprétegek körében is. Később a teát nem főzték, hanem forrázták. A szárított leveleket kőmalomban porrá őrölték, amikor pedig Európába is eljutott a tea, Kínában már nem a porteát használták, hanem a szárított leveleket forrázták le. Ezt a készítési módszert vették át az európaiak.

                                                                              

...Úgy érzem eljött a tél...nem csupán a csipős hidegen észlelem mindezt, hanem túl sok teát fogyasztok napjában...:D, ami nálam csak a téli hónapokban szokott jelentkezni...

A lélek itala...milyen érdekes ez a kifejezés... most hogy így kicsit utána olvastam a tea történetének, eredetének gondolkodtam el ezen a kifejezésen....mondom nem vagyok nagy teás... és a gyümölcs, meg a bors mentán kívül nem igen kóstolgattam ezidáig meg teákat...de azt hiszem, amire egyszer lehetőségem lesz,  hogy megkóstolhassam, azt ezután nem fogom kihagyni.

Sok érdekes dolog van az életünkben, amiről nem is tudjuk hogyan került az asztalunkra..én így voltam idáig a teával...pedig hány ember fáradozik azon nap, mint nap, hogy én megihassak egy csésze teát...

És most  így, ezzel a tudattal fogom elkészíteni, és meginni a csésze teámat....TÁRSULSZ???

  

Légy ami vagy, önmagad!

      Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája...érett...zamatos...kviánatosan édes... kinálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek, akik nem szeretik a szilvát.
      Meg kell értened: te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája és van valaki, akit kedvelsz ő meg nem szereti a szilvát, meg van rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán légy, csak középszerű banán lehetsz. De még mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, ha azt választod, hogy középszerű banán légy lesznek majd olyan emberek is, akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, mint szilva, ami lehetetlen hogy az légy, hisz te szilva vagy.
De még mindig ott a lehetőség, hogy megprobálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni...

                                                                         
Igen...sokszor nem merjük igazi magunkat adni a világnak...mindig csak a másnak való megfelelés, mert azt gondoljuk, hogy attól vagyunk a vagányak, ha belebújunk egy másik szereplő bőrébe. Igyekszünk magunkat is megtéveszteni azzal, hogy mi banánok vagyunk, s közben a szilvával járó értékeinket hanyagoljuk.
Miért kell ez a szinjátszás? Miért nem lehet mindenki az, ami valójában..nem lenne jobb? Mennyivel több energiánk maradna más, fontosabb dolgokra...Felünk attól, hogy kisebbek vagyunk a másik embertől, ha nem azt mútatjuk neki, amit ő szeretne látni? Hm..élet igy ez, vagy csak vegetálás? Szerintem a második...ez szánalmas...
Nem könnyü kilépni a már belemelegedett, ám nem igazi kis magunkra öltött szerepünkből...n mégis azt mondom, meg kell próbálni kivetközni belőle...mert hosszú távon csak ez élhető...

Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum

 Halottak napja

             Az ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven. A Katolikus Egyházban először 998-ban ünnepelték. Szent Odiló clunyi apát kezdeményezése volt, hogy a Mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. 
            Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá. Azért látták szükségesnek, mert a keresztény gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik és üdvözülését meggyorsíthatja ha az élők könyörögnek érte. 

           A halottak napjához számos néphit kapcsolódik: 

- az élőknek ilyenkor tilos volt a munka, 
- nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat, 
- halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul.
- sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak. 

A gyertyák a halottakért égtek, a tűz ugyanis megtisztulást hozott. 

     Gondolom sokunk ellátogat ma a temetőbe...egy gyertyát meggyújtani eltávozott rokonának, barátjának, ismerőseikért...
     Én megteszem, amúgy is sokat járom a temetőket...elég morbidul hangzik, de ott mindig úgy megnyugszom...sosem indulok el céltudatosan temetőbe..mindig valahova megyek, és akkor egyszer csak ott az a késztetés, hogy menjek be...a sirok, amiket látogatni szoktam sosem ismerősek, vagy voltam valamilyen kapcsolatban a "lakójukkal"...leginkább az elhagyatott sirhelyek fognak meg..úgy érzem azok mellett kell eltöltsek kis időt.. Ma is, barátom Laci sirhelye után ellátogatok egy másikhoz is..gondolom ez nem bűn !?

Minden elmúlik egyszer,
Szerelem , barátság, élet,
Mi marad hat?
Mi  marad  nekem?

Marad  a lelkem, az a satnya,
A gyenge , az őrült.
Ott lüktet bennem, szét szakit,
Meg őrit és eléget.

Maradok hát a lelkemmel,
Elleszünk mi ketten is.
Nem kell barát, nem kell szerető
Még csak élet sem……….

Megmentette életem

Háde, h mennyire fontos egy emberi élet azt csak akkor tudja érzékelni egy ember, amikor már majdnem elveszti azt....
Elindul az élet...mit sem sejtve reggel 9óra tájékában ballagok az egyetem fele lakótársnőmmel...egyszer csak az átjáróhoz érünk...és elindulunk, az autók állnak, várják, hogy átkeljünk az út testen...egyszer csak nagy dübörgéssel az orrom előtt elhalad egy piros wolksvagen...a lakótársnőm éppen hogy vissza tudott rántani..hanem belőlem most lapótya lenne...

Nem az, hogy átkelni az úton, mekkora nagy veszély...hanem hogy az átjárón átkelni mekkora nagy odafigyelés kell...

Vigyázzunk egymásra, mert ránk nem vigyáznak...

"Első bejegyzésem"

Legnagyobb kérdés, ami bennem van : mi legyen a blog témája?...miről írjak?...sosem voltam híve a blogvezetésnek...most sem...nem mondom, hogy muszályból, de most nyomós okom volt indítani egyet...Valamikor süldő koromban írogattam naplót...de az mégis más volt...bizonyára a blog vezetésnek is meg vannak a maga gyönyörei, meg előnyei...amit én meg sajnos nem véltem felismerni...de ami késik nem múlik.. :D

Nagy kiváncsisággal tölt el az a tudat, ha majd sikerül hosszabb ideig fenntartani a blogomat, pár év múlva majd visszaolvasva bejegyzéseim milyen érzések fognak átjárni...bizonyára nagyokat röhögök, olykor egyeseken sírok...de mindenképp érdekes lesz visszaolvasni...
Hogy miről fog majd szólni ez a blog? Miről, miről, akármiről..:P
Nem tudom még..így ilyen formában meg nem osztottam meg magamból semmit az emberekkel...ezért választottam most ezt az utat, megpróbálom így kifejezni az érzéseimet, gondolataimat...akkor szóljon rólam, érzéseimről, magamról, gondolat menetemről...