A lélek itala!

Inni egy kávét vagy egy teát, azt jelenti, hogy időt szánunk magunkra,

átadjuk magunkat az aromának, az illatnak, 

a beszélgetésnek és a gondolkodásnak

- ezzel időt szánunk másokra!

                                                                              

       I.e. 2737-ben Shen Nung kínai császár éppen a kertjében sétálgatott kezében egy csésze forró vízzel. Egy hirtelen szellõ egy vadon növõ teacserje leveleit fújta a csészébe. A császár figyelmes lett a kellemes illatra, megkóstolta, és meglepve tapasztalta, hogy felfrissült az italtól. A legenda szerint így fedezték fel a teacserjét és a tea készítését. 

      A teát az i.sz. III. századig gyógyszerként vagy vad teacserjék leveleibõl készült fõzetként használták. A teával szembeni növekvõ kereslet kielégítése érdekében földmûvesek kis teacserjéket kezdtek ültetni. Írásos dokumentumok szerint i.sz. 350 körül a dombos kínai Szecsuán tartományban már mezõgazdasági méretekben termesztették a teát. 

     A telepítés, szüret, szárítás és feldolgozás eredményes mezõgazdasági módszerré fejlõdött.

                                                                      

                                                                         

Az uralkodók itala

      A tea valamikor az uralkodók itala volt. Mint a legtöbb szokás, a teázás is idővel meghonosodott, s egyre nagyobb szerepet játszott a magánházaknál is. Kialakultak a tea elkészítésének és felszolgálásának szabályai. A teázás, mely eredetileg a szerzetesek fárasztó elmélkedésének segítője volt, létjogosultságot kapott a kolostor falain kívül is. A tea mellett üldögélve társalogtak, olykor még sakkoztak is. Kína több tartományában nagyon rossz az ivóvíz, ezért forrázva, teával tették élvezhetővé.

     A gazdaságok szaporodásával a tea ára is mérséklődött, így a teázás általánossá válhatott a szegényebb néprétegek körében is. Később a teát nem főzték, hanem forrázták. A szárított leveleket kőmalomban porrá őrölték, amikor pedig Európába is eljutott a tea, Kínában már nem a porteát használták, hanem a szárított leveleket forrázták le. Ezt a készítési módszert vették át az európaiak.

                                                                              

...Úgy érzem eljött a tél...nem csupán a csipős hidegen észlelem mindezt, hanem túl sok teát fogyasztok napjában...:D, ami nálam csak a téli hónapokban szokott jelentkezni...

A lélek itala...milyen érdekes ez a kifejezés... most hogy így kicsit utána olvastam a tea történetének, eredetének gondolkodtam el ezen a kifejezésen....mondom nem vagyok nagy teás... és a gyümölcs, meg a bors mentán kívül nem igen kóstolgattam ezidáig meg teákat...de azt hiszem, amire egyszer lehetőségem lesz,  hogy megkóstolhassam, azt ezután nem fogom kihagyni.

Sok érdekes dolog van az életünkben, amiről nem is tudjuk hogyan került az asztalunkra..én így voltam idáig a teával...pedig hány ember fáradozik azon nap, mint nap, hogy én megihassak egy csésze teát...

És most  így, ezzel a tudattal fogom elkészíteni, és meginni a csésze teámat....TÁRSULSZ???