Karácsony...annyian, annyiféle képpen meghatározták már karácsony lényegét, fogalmát, jelentését...én valahogy igy tudnám a mai világunkat nézve értelmeznit a karácsonyt:
Egy dombos hely, ahol az árkokban katonák lapulnak, lövésre készen...háború van. Egymást öldöklik az emberek, ez esetben most a katonák...lövedékek repülnek szanaszét, a foszforszag már már csipi a szemet...oly füstfelhőt idéz elő, hogy a nap akárhogyan iparkodik, nem tud atfúrakodni a füstfelhőn...őrületbe kergető moraj, fegyver dörgés...egyszóval mondhatnám a pokol...
A mező szélén egy kis házikó, nem jár senki se be, se ki az ajtaján, mégis lehet észlelni, hogy lakják a kis házat...kéményén füst lopozik a mégnagyobb füstbe...a ház gazdája eleségért ment el otthonról...már elég hosszú ideje...az anya pedig otthon van, öt kis gyermekével, aggodik férjéért, hogy épségben haza ére, aggódik nehogy egy bomba, vagy egy lövedék behatoljon kis lakukba...mégis próbálja gyermekei elől elrejtegetni érzéseit...egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyelt eleggé, legkisebb gyermeke, aki akkor kezdett el járogatni kiosont az ajtón...ki a veszedelmes világba, a lövedékek közé...mikor a katonak vmi mozgásra lettek figyelmesek a sürü füstben, tüzet szüntettek...merthogy azért nem lőnének kis gyerekre...a kis gyerek rámosolygott az alig látszó katonákra...
Szinte a levegő sem mozdult, mindenki meredten figyelt, hogy most mi történik, eközben a füstfelhő annyira eloszlott, hogy a napnak sugarai beférköztek, és megnyaldosták a háborús övezeten lévő katonákat, az ajtóban álló, aggodó éedesanyát, és a kisgyermekre is vetett sugaraiból...
Egyszer csak szó nélkül a gyermek megfordult, és a házikó felé vette útját...a katonák meredten figyelték minden egyes, bizonytalan léptét...mikor beért a házba, becsukódótt az ajtaja is, feldőrdült az első lövés hangja...és folytatódott minden, mint azelőtt.
Igen, nagyjából így tudnám leírni a karácsonyt...futás az egész életünk, nem törődünk embertársunkkal, akarva, akaratlan megbántjuk szeretteinket, de nincs időnk már bocsánatot kérni, mert be vagyunk táblázva...időben ott kell lenni a következő helyen, amit már egy hónappal előtte feljegyeztünk időhatár naptárunkban.
És ebben a lótás, futásban van egy olyan nap, amikor eljön karácsony este...mindenki egy percre leáll...tudja, hogy valami történik...valami, ami őt arra készteti, hogy egy kis időre leálljon...de másnap folytatjuk tovább előző életünket...ugyan az a futás..az a monotonság járja át életünket...visszaszökünk kerékvágányunkba, és megyünk a magunk útján tovább...
Sajnos ez az én meglátásom...bárcsak ne így lenne minden...ha az az egy este, nem csak egy este lenne, hanem életünk nagy részét az töltené ki, be...
Én kivánok egy nyugodt, békés, több napos leállást...és odafigyelést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése