AZ ÉJ FELÉN TÚL

ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet

az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok

arcod nem az én párnám nyomja
gazdád legeltet tűző napon
bomlott vagyok: az eredet bolondja
vágtatnék váltott szavakon

hozzád aki anya és angyal
fájdalmas dísz a lelkemen
szólítlak minden mozdulattal
asszonyom és egyetlenem